-Mond, te normális vagy?
-Ne kiabálj légy szíves. Fáj a fejem.
-Hol érdekel az engem? Megérdemled! Még is, hogy képzelted?
-Nem csináltam semmit.
-Akkor áruld már el, hogy mit kerestél a rendőrségen!
-Nem tartozom neked magyarázattal.
-Amíg az én házamban élsz, és én tartalak el, addig igen is rám tartozik!
-Nem is a te házad! A pofátlanul gazdag férjedé!
-Nem az a lényeg, hogy kié! Hanem, hogy úgy viselkedsz, mint egy megőrült tinédzser! Elfogadtam, hogy nem tanulsz tovább! De ezt nem csinálhatod tovább! Tönkreteszed magad!
-Ne csinálj úgy, mintha érdekelne, hogy mi van velem. Akkor sem érdekelt, amikor anyu meghalt. Eltelt öt év, és hirtelen úgy viselkedsz, mint egy idegesítő szülő. Nem érdekel, hogy hogyan neveled a gyerekedet. De engem ne akarj megnevelni. Nem vagy anyu. És soha nem leszel Ő.
-Igen is érdekel, hogy mi van veled! A húgom vagy, és szeretlek! És nem megnevelni akarlak, hanem észhez téríteni, mert amit most csinálsz, az elfogadhatatlan! Ebben a hónapban kétszer vittek be a rendőrök!
-Csak buliztunk! Nem csináltunk semmi rosszat.
-Ó, szóval nálatok a semmi rossz azt takarja, hogy drogoztok, hülyére isszátok magatokat, és szétveritek a házat! -az emeleten felsírt egy kisbaba.
-Hagyd, majd én. Mert még a végén arra a szegény kisgyerekre is ráordítasz.
